Ki vagyok és miért higgyen nekem?

Tulok Imre

 

       18 éves korom óta ügyfélkapcsolatokkal foglalkozom. 1990-ben kezdtem a Szonda Ipsos kérdezőbiztosaként. Az volt a feladatom, hogy kérdőíveket kérdezzek le olyan emberektől, akiknek nem fizettek semmit érte. Ezt olyan jól csináltam, hogy a 2000-res évek elejéig dolgoztam ebben a szakmában, több cégnek folyamatosan.

       Az igazi karrierem a diploma után kezdődött, 2003-ban felvettek a Budapest Bankhoz, mobil hiteltanácsadónak. Két fiókot kaptam meg, a szekszárdit és a dunaújvárosit. Mindkét fiók teljes jelzálog- és lakáshitel forgalma rajtam keresztül ment át, az első beszélgetéstől kezdve a hitel folyósításáig.

       Az itt töltött két évben legalább ezer ügyféllel tárgyaltam és több, mint egy milliárd forintnyi hitelt folyósítotam

       Innen a Raiffeisen Bank Mobilbankár Hálózatához kerültem, Szakmai tanácsadónak. Itt 2005 - 2008-ig dolgoztam, egy értékesítési csoportot irányítottam.

       Ezt az Unicredit Bank követte, szintén értékesítési csoportvezetőként. Itt 2009 tavaszáig dolgoztam, azóta indítottam el ezt a weboldalt.

       Közben - a hitelezés mellett - sok-sok tapasztalatot szereztem az ingatlanpiacról, a vevők és az eladók viselkedéséről, a lakásvásárlással kapcsolatos emberi és szakmai problémákról, az ingatlanközvetítők és az ügyvédek szerepéről.

       Egyre inkább az lett a véleményem, hogy az ingatlaneladásban tapasztalható problémák és nehézségek legalább 87%-a az értékesítéssel és az emberi kapcsolatokkal öszefüggő probléma.

       Sok ember számára a lakása eladása vagy megvásárlása olyan egyedi és egyedülálló esemény az életében, amelyre nincs felkészülve. Feltehetően Ön is ebben a cipőben jár. Persze ez nem az Ön felelőssége, mert eddig nem volt képzés, amelyben megtanulhatta volna, hogyan kell eladnia a lakását. Ezért nem tudja felismerni a komoly vevőt, nem tud megfelelően tárgyalni és ezért frusztrálja Önt az eladási/vételi folyamat.

       Ezért hoztam létre ezt a weboldalt: itt egymásra találhatnak a vevők és eladók, illetve hírleveleimben használható tanácsokat tudok adni az értékesítés és a vásárlás témájában.

       Ha szeretne ingyenesen profitálni tudásomból és tapasztalataimból, iratkozzom fel hírlevelemre itt, amelyben segítek Önnek a vevőjelöltekkel való tárgyalásban. Bónuszként két ajándékot is kap:

        Egy 5.000.- Ft-ot érő kupont, amelyet nálam válthat be, ennyi kedvezményt kap a szolgáltatásom árából és

       Hogyan érjük el, hogy az érdeklődőből vevő legyen - egy veterán értékesíto tippjei c. tanulmányomat!

       Tehát: itt iratkozhat fel hírlevelemre.

 

"Tavaly januárban határoztuk el, hogy szeretnénk egy lakást venni. Bankról bankra jártunk, nem sok sikerrel. Egy kolléganőm ajánlatára felhívtunk Tulok Imrét, aki az előzőekkel szemben házhoz jött, így kényelmesebben tudtuk bonyolítani a hitelügyintézést. Egy viszonylag magas árfekvésű, új ingatlant szerettünk volna megvásárolni, ami csak nagyon összetett hitellel volt lehetséges. A lakásvásárláshoz a szocpolt is igénybe vettünk. Imre hozzáállása maximális volt, bármikor kérdéssel fordultunk hozzá, mindig udvarias, korrekt választ kaptunk. Nagy örömünkre, nyár közepére elkészült a társasház, és mi elsőkként költözhettünk új otthonunkba. Imrét bátran tudjuk ajánlani más lakáshitellel küszködő fiatalok számára is!"

Wigand Brigitta és Zsolt, Szekszárd