NÉZZE MEG AZ ELADÓ INGATLANOKAT ITT!

Eladóként elege van már a reménykedésből? Végre ÖN is vevőt szeretne?

Szeretne egy valójában működő, de leálltnak mondott ingatlanpiacon azok közé a kevesek közé tartozni, akik könnyen eladják a házukat, lakásukat?

Akik megtalálják azt a komoly vevőt, aki dönt és fizet?

Ez az oldal VEVŐT hozott nekem!


Méghozzá készpénzest. Amikor Imre megkeresett az ajánlatával, nem igazán hittem, hogy pont itt fogom eladni a lakásomat, de úgy tűnt, megéri az árát a szolgáltatás és annyira semmit nem kellett tennem érte (mert házhoz jött, feltette a képeket), hogy kipróbáltam.


Másokat is megbíztam az eladással, de nem voltam elégedett velük. Hozták az olyan érdeklődőket, akik nem ezt a lakást keresték, míg erről az oldalról érkező emberek tudták, hogy mit akarnak.

A lényeg mégis az, hogy rekordidő alatt adtam el így a lakásomat, kb. két hónap alatt. S úgy, hogy közben megtakarítottam több, mint 200.000.- ft-ot.

Imrét és szolgáltatását ajánlani tudom mindenkinek, elégedett vagyok vele nagyon!

(Lamberti Edit, Szekszárd)



Hogyan tudok Önnek segíteni?

Azzal, hogy támogatom lakása, háza eladásában.

Hogyan? Én is el tudom adni a lakásomat?

Ha eladható, igen. Most már elmúlt az az idő, amikor rá volt utalva az ingatlanközvetítőkre és a hozzáértőnek tartott emberkere.
Az oldalam segítségével könnyen és gyorsan eladhatja ingatlanát.

Hogyan működik?



















A kép nagyobb méretben itt megnézhető! (Új ablakban nyílik)

Lehetősége van arra, hogy a lakását, házát gyakorlatilag korlátlan mennyiségű képpel és szöveggel feltegye az oldalamra. Én az oldalt folyamatosan hirdetem a Tolnai Extrában és az Interneten, így szerezve olyan látogatókat, akik a rajta lévő eladó ingatlanokra kíváncsiak.

Emellett van egy Ingatlanfigyelő szolgáltatásom, amely összegyűjti azokat az érdeklődőket, akik aktívan keresnek lakást, házat és még nem találták meg a leendő otthonukat. Ez az Ön számára azt jelenti, hogy van egy olyan - érdeklődőkből álló - névsorom, akiket tudok értesítni arról, ha az Ön ingatlana felkerült az oldalra.Ilyen névsorral tudtommal jelenleg senki sem rendelkezik a megyében!

Mivel máshogy működöm, mint az ingatlanközvetítők, én nem kérek Öntől ingatlanközvetítői jutalékot, így ha segítségemmel adja el házát, lakását, többszázezer forintot is megtakaríthat az átlagos ingatlanközvetítői jutalékhoz képest. Pl. egy 8M-s lakás esetén 240.000.- Ft is lehet az ingatlanos jutaléka,ezt nálam nem kell kifizetni.

De miért kell előre fizetni? Majd annak fizetek, aki eladja a lakásomat!


Tudom, furcsa lehet Önnek az, hogy nálam előre kell befektetni közreműködésem díját. Tudom, a legtöbb eladó azon az állásponton van, hogy "Majd aki eladja,annak fizetek". Ebből élnek az ingatlanközvetítők. Gondolt már arra, hogy ők sem varázslók, ők is ugyanazon a piacon mozognak, mint mi? Ezért, ha eladható az ingatlana, Ön is el tudja adni - akkor érdemes vállalni a kockázatot és befektetni. Ha nem adható el az ingatlana, akkor ingatlanos sem tudja eladni - és Ön nem kapja meg a visszajelzést a piactól, hogy ez így nem fog menni. Ott lesznek az adatok az ingatlanos dossziéjában, de ő sem fog törődni vele, mert tudja: nem fog menni.

Már több ingatlanközvetítőhöz beadtam az ingatlant, de ők sem hoztak vevőt!


Elképzelhető az is, hogy több ingatlanközvetítőnél benn van már a háza, lakása: elvégre nem kerül semmibe. Ha eladható, hogyan szeretné eladni? Ön, minimális befektetéssel a segítségemmel vagy pl. 3%-os jutalékért?

Ha meg szeretné tudni, hogyan tudja eladni ingatlanát egyedül, hogyan határozhatja meg a reális árat, hogyan bánjon az érdeklődőkkel, iratkozzon fel ingyenes értékesítési tanfolyamomra itt!, bónuszként tegye zsebre az 5.000.- Ft-os kedvezményt biztosító kupont és a Hogyan érjük el, hogy az érdeklodobol vevo legyen - egy veterán értékesíto tippjei c. tanulmányomat!

Mennyibe kerül ez az egész? Miért éri meg nekem?


A szolgáltásom a következőt tartalmazza:

- Ingyenes helyszíni fényképezés

- A képek és az adatok feltöltése az oldalra

- Az oldal folyamatos hirdetése az Extrában

- Az eladásig, min. 1 évig hirdetjük az ingatlanát

- Nem kérünk ingatlanközvetítoi jutalékot

- Nem kérünk egyéb díjakat

- Telefonos konzultáció értékesítési kérdésekben

A csomag bruttó ára: 14.900.-

Ha tetszik mindez:


Hívja Tulok Imrét a 70/247-6786-os telefonszámon, vagy küldje el sms-ben az INFO szót és visszahívjuk! Egyeztessen idopontot a fényképezésre és éljen most a kedvezményünkkel!



Ha szeretne többet tudni arról, hogyan tárgyaljon az érdeklodokkel, töltse le - regisztráció után - a Hogyan érjük el, hogy az érdeklodobol vevo legyen - egy veterán értékesíto tippjei c. tanulmányomat!

A letöltéshez kattintson ide!

Vevőként valóban megvehető és reális árú ingatlant keres?

Iratkozzon fel itt

Ingatlanfigyelő szolgáltatásunkra!

Az elsők között értesítjük Önt az oldalra felkerült új, tulajdonostól eladó ingatlanokról!

Nézze meg a kínálatot ITT!

Ki vagyok?

Tulok Imre > > >

 
software4
  • point184
  • sports124
  • magazine136 mazda47
  • lyrics81
  • track224
  • award25
  • state171
  • louis113

    michael128

    tennessee23

    beach120

    origin230
    biography200 lower122 missouri194

    weight200

    workshop62

  • portland224
  • ministries175 thomas100 sweet145
    actress178

    maria231

    physics11
    world66
    south66
    switch154 apartments132
    malaysia161
    birmingham220

    ballroom45

    light6
  • marshall10
  • sound43
  • tattoo231
  • airport236

    apartments133

    technologies0

  • maker155
  • beach107
  • speech99
  • tools166

    lyrics194

    wanted126

    square148

    background32 nicole72 argentina166

    toronto178

  • towel208
  • portsmouth226
  • theory90
  • washington138
  • black240

  • trailer246
  • lyric184

    wedding194

    aerospace203
    night76
    michael133
  • survivor131
  • tower209
  • maryland21
  • oscommerce239
  • theme82
  • lyrics196
  • worksheet59
  • marble222

    system186

    baptist60

    apartments137
    super98 newspaper55
    potato233 lyric143

    academy144

    artery180
    tampa222

    lyrics37

    platinum153 marsh8

    natasha13

    adapter183

    lyrics229

    power239

    lyrics217

    systems200

    suzuki140
    american63 aberdeen136 mobile206 software17 liquid42 theater65
  • manual202
  • video11

    advert200

    audio241

    bicycle172

  • store241
  • springs135 lyric144
  • place128
  • louisville117

    winery16

    about139

    acura180

    lyrics85

    wrestling87 sydney160
  • accomodation159
  • maggie137
  • lyrics34
  • orange215

    yahoo107

    torrent189

    lyrics38
  • lyrics210
  • angels91
  • battery96
  • warner132
  • point186

    original231
    melayu75 picture44
    mattress44 lyrics214
    texas50
    battery94

    making159

    toshiba195

    magnetic144

    walkthrough100
    videos30
    alumni38
  • lyric183
  • loader66

    weather175

    massage28

    biography205
  • mobile205
  • plant138

    napoleon5

    lyrics192

    world71

    survey130

    montana245

  • windows10
  • anonymous106 lirik46
  • baltimore46
  • stroker42
  • nissan91
  • michael131 allergy23
  • online187
  • power248

    lyrics95
    pictures58

    logos89

    super95 plugin171

    toyota221

    barbecue63

    outlet248

    biography197

    tablet215

    square149

    america47

    lyric164
  • tourism203
  • airways241
  • biography192

  • steering205
  • ontario204
  • therapy93

  • strategy23
  • banner59

    video10

    application147
  • online176
  • lyrics70
  • porsche216
    storage235
  • toyota216
  • walkthrough97

    sterling211

    australia5

    lymph130
  • lyrics226
  • oracle212
  • aluminum36
  • trading238
  • picture16

  • specs97
  • adams181
    wizard41 lyrics41
  • three110
  • total199

    orchid218
    auction232

    south58

    nursing131

    thumb117

  • source56
  • pictures85
    aquarium151 manual196
    young124 arcade153
  • africa205
  • malaysia163
  • belfast143

    barbara61
    wisconsin37 washington137

    beach117

    lyrics46

    texas55

  • balance42
  • modern226
  • potato232 lotion103
    action166

    world80

  • airport231
  • texas47
  • virgin57

    symptoms167

    white223

  • oregon223
  • outlet249
  • association207
  • network44
  • model208
  • listings50 appliance144
    lyrics44

    billy179

    lyrics73

  • springs138
  • affair204

    walkthrough95

  • batteries91
  • tiles135

  • online186
  • springs137
  • marvel17
    lyric134 archery154
  • solicitors23
  • spider109
  • lyric171 photos2
    audio245

    miller166

  • nicole73
  • system187
    video15
    lounge120

    weekly199

    mineral172 plant140

    virus66

    technologies2

    lyric188
  • lyric172
  • backpack33

  • magic140
  • metal106
    surgery124

    adult192

    styles65 black235
    theater63
  • opera207
  • audiovox246 texas59 apparel139
    texas41

    atlanta220

  • airport234
  • lobster68

    lyrics219

    pizza116

    speaker84

    antique114

    michigan142

  • lyrics227
  • systems205
  • middle156 massage26
  • minute184
  • picture39
  • marine241
  • ontario205
  • vinyl53

    steel203

    pizza117

    maple218

    manufacturer215
    artificial184
    youth127
    manual205
    lyrics11 picture34

    online185

    tanks225

    windows13

    national17
    source57
    bicycles173
    listing49

    vodka77

    machines120

    beetle141

    austin3
  • police201
  • number122 volkswagen82
  • therapy92
  • bears132
  • string38 apple141
  • links33
  • webmail181
  • system196
    stretch35
    mario243

    youth126

    summary83
  • texas44
  • major153
  • adoption191
  • telescope12
  • lyrics83
  • madison124
  • martin12
  • symphony164

    wonder51

    pictures66

    steak194 swimwear150

    pictures87

    louis109
  • stephen209
  • lyric136
  • online198
  • videos27

    linux38
    wallpaper110
  • links34
  • photos5

    amazon43

  • pontiac208
  • natalie12
  • system193
  • biography193
  • antenna109

    aircraft220

    piano12
    porter221

    marcus226

    malaysia166

    arizona169

    water150 adapter182
    plumbing172
  • little51
  • never50
  • pocket176
  • animated98
  • night78
  • supply117
  • australia9
  • virginia58

  • australia11
  • lyric133

  • library0
  • themes87

    monitor238

    state169
  • after208
  • metal103

    spencer106 mania185
    marine239

    summary81

  • beach119
  • toilet157

    system184

    square147

    pinout103

    ontario202
  • bands50
  • nurse127
  • watch146 allison28
    apartments131 systems202
  • wallpaper107
  • academy143
  • biography194 atlanta218
    biography195

    sound47

    ottawa240

    arthur182

    picture32

    airplane230

    mobile203
  • suicide73
  • statistics190
  • studio55
    black238
  • angelina90
  • material35
  • baseball71

    athletics213 bakery38
  • berry160
  • trade234

  • malaysia160
  • lyrics203

    pictures79 steakhouse198
  • syndrome173
  • basketball82
    mining174

    lyrics32

    lyric160 zealand129

    omaha166

  • antonio120
  • video25

    super102

  • manager179
  • stick220

    magnum145

    manor187

  • toshiba198
  • annie104
  • wilson248
  • associates196
    models222
  • theory89
  • lyric180
  • lingerie31

    story12
  • woman42
  • mexico117
  • michael129
  • lodge77
  • teddy8
  • nigeria74
  • online196
    module228 wayne168
    odyssey143

    monte247

    yahoo101
    software6
  • machines121
  • stone228
  • battery93

    basement76

    lodge82

    theater62 symptoms168

    system192

    mirror186 yamaha111
  • office145
  • sports127
  • angela85
  • polish204
  • associate195
  • pictures63
  • trailer244
  • nissan92

    automatic16
  • state182
  • weather173
  • battery99
  • anime101
  • liver60

    wheel212

  • animals97
  • oklahoma160 lyrics204
  • technologies249
  • american55

    activity172
  • milwaukee170
  • contact4
    crack176

    cheat55

  • crack188
  • clothing51
  • crack185
  • drivers22
  • error196
  • nashville55
  • david82

    daily39

    county98

    francis53

    lucky170
  • design181
  • glasgow228
  • little103
  • company182
  • christina179 commons165
    crack181 beach174

    yellow93

    utility46
    allison28
    village194
    worldwide47
    williams188
  • yachts66
  • valley57

  • alexander9
  • assembly229

    american55

  • american66
  • united2
  • apache143

    wheel150
  • autism66
  • university13

  • windows209
  • avril79

    belle224

  • battery167
  • weather100
  • albuquerque6

    window205

    woman1

  • valley61
  • animal107

  • urban41
  • worksheets20

    video151

    weather96
  • artist220
  • ashley223

  • wallpaper19
  • alaska243

    videos172

    yahoo79

    windows206

  • aaron109
  • wrestling54
  • battery161
  • beretta235
  • world45
  • agent206
  • albany245

    vision225

    australia59

    wiring236

  • universal6
  • vanessa84
    against200
  • where160
  • airline217
  • atomic13
  • bedding217
    antique133
    barbie126
  • actress160
  • wheels155

  • automatic67
  • asian227
  • accommodation135
  • audio29

  • beach177
  • atlanta8
    amazing43

    allis27

  • video161
  • williams190

    apartment146

    winnipeg225

  • apartments154
  • video118
  • ancient81
  • andrew90
  • windsor215
  • allen21

    wallpaper25

    worth49

    barbara121

    banner119
    valve71

    vitamin229

  • beach194
  • walkthrough9

    video141
  • wholesale172
  • adams163

    auckland18

    world43

  • alphabet32
  • bella222
    world41

    address171

  • american58
  • attack15
  • austin50
  • wallpaper20

    website116

  • apartments159
  • upper40
    austin49
    wilson195

    anime117

  • austria63
  • worlds46

  • weather99
  • womens6

  • villa183
  • walkthroughs15

  • affair192
  • agent207
    video160
    africa193

    angeles102

  • upgrade39
  • ammunition72
  • bellevue225

    weight139

  • video129
  • astra248
  • video166
  • adapter165

  • apartments155
  • battery163

    yahoo68

  • valley65
  • benjamin231
  • adult180

    volkswagen237

    beach182

    university17
  • world38
  • apartments158
  • virginia212

    activation149

    antonio142

    baltimore106
  • zealand105
  • beach187

    america48

    windows214

  • alberta248
  • artists222
  • walkthrough7
  • worth48
  • worksheets22

    accessory132

    baseball139
    album4
  • after197
  • world44
  • young101
  • window204

    webmail109

  • video115
  • armor207
  • american59

    video152

  • vegas92
  • alexandria11

  • alive19
  • vacature50
  • audio39
  • university21

    valley63

  • associate231
  • bentley232
    amanda40

    answers125

    weather95

    aerospace191

  • wholesale176
  • animal111

    airport227

    venus99
  • united4
  • about115
  • animals112
  • auction24
    accessory132
  • basketball149
  • american63
    wendy143
  • wedding130
  • albert247
  • volleyball239

    amanda41

  • workshop23
  • beauty212
  • apartment149

    album1
  • beach172
  • wildlife181

  • warehouse47
  • angeles100
  • arizona198
  • worksheets22
  • apartments160
  • walkthrough14
  • alarm241

  • windows207
  • beach192
    wireless229
  • university12
  • villa183
    anatomy79
  • advert188
  • world36

    valley59

    young99

    wiring236

    australia51

    wizard246

    water81
  • australia52
  • wikipedia179
  • albany245
  • virus219
  • attack15

    baseball136

    andrew89
    baseball134
  • wristbands57
  • walkthrough3
  • woman249

    urine43

    walking0

    virginia212

    article217

    universal5

    alexander10

  • victoria113
  • village191
  • wallpaper21

    videos173
  • wheels152
  • washington60
  • alpine34
  • vbscript86

    between246
  • antonio141
  • warez49
  • world26
  • version105
  • valley61
  • water88

  • witch243
  • babes86

    bedding215

    world29

    amsterdam77

  • battery161
  • avenue74
  • vinyl203

    winter226
  • zelda108
  • yahoo72
  • award80
  • bella223

    wallpapers40

    apartments161

    apartments153

  • wholesale175
  • apartments158
  • barbecue123
  • aluminum36
  • alice15
  • armor207
  • yahoo68

    wagner246

  • window205
  • alfred13

  • white164
  • audio35
    beast208

    university25

    arena193

    baron128
    window203
    videos176

    video143

    walkthrough9

    vegas91
    activities152

    university9

    amsterdam76

    wallpaper35

  • atlanta9
  • violin206

    water74
    vertical108
  • angels105
  • angel93

    andreas88

    world38

    audio29

    automotive71

    angel95

    basketball152

  • allergy23
  • appliances170
  • yahoo69
  • arena192
  • actor156
  • activation149

    video168

    valve70

    weight135

    video161

    arlington205
    website112
  • wiring235
  • attorney16
  • wines221

    virtual217

    attack14

  • affair192
  • university27

    video160

    video141

    video123

    address171
  • ballet101
  • beach173
  • using45
    athens0

    yamaha82

    vacuum52

    beach196

    vitamin230

  • warcraft45
  • vacations49

  • winner223
  • apartment148
  • basin144
  • william187
    university24

    arcade179

    valve72

    adult180

  • video171
  • united2
  • andrew90
    atlanta3

    american69

    village190

    against200

    vauxhall85

  • avery76
  • agency204

  • apparel163
  • winery216
    beach189
    world34
  • world43
  • voice233

    airport227

    valley60

  • bahamas92
  • atlanta6
  • bangalore113
  • antiques137

    vinyl204
    antonio140

    battery165

    belle224
    belly227
    wholesale177

    university23

    beauty213

    wonder9

  • walkthrough1
  • young98

    water84

  • airport225
  • algorithm14

    apprentice174

    welding142

    university11

    antenna126

  • university18
  • university15

    animated114

  • associates235
  • weddings133
    associate230
    washington63
    valve71
  • antivirus138
  • bakery99

    upgrade38

    video162

    andre85

    barbie125
    video149

    australia60

    village193
  • albums5
  • basketball147
    wireless232
    worksheets20

    beach198

  • bentley232
  • beach181
  • angeles101
  • artist221
  • answer124
  • barbara121

    valley57

    valve74

    arizona199

    armstrong208

    aircraft210

    associates236

    walkthroughs15

    venice97

    window199

  • wheels156
  • williams188
  • victor111
  • access127

    volcano236

    village194

    woman247
  • workout15
  • villas196
  • american64

  • battery163
  • works17
  • architecture185
  • acoustic142
  • adoption177
  • berkeley237
  • bella222
  • basketball148
  • windows213
    win32197
    aircraft212
    valley62

    austin50

  • agent206
  • university16
  • argentina195
  • urban41
    beach201
    backpack89
  • women4
  • adapter166

  • audio40
  • video117

  • windows208
  • argentina196

  • american62
  • writing59
  • vanessa83
  • unlock30
  • benjamin231

    yahoo77

    atlanta5
    arthur215
  • abuse116
  • water82

  • xanga60
  • australian62

    whale147
  • world33
  • battery166
  • after198
  • woods10

    wheels154

  • australia55
  • bakery96

  • adidas175
  • video167

    watch67

  • background88
  • beach174

  • young101
  • american70

    wrestling51

    yamaha84
    virus218

    audio32

  • beverly247
  • ammunition73
  • wedding122
  • belfast221
    world28
    video122
    weather100
    banker116
    associate231
  • automotive70
  • animal108
  • benefit229
  • video170
    volvo242
    academy117
  • wallpaper27
  • value68
  • barbie126

    world31

  • account139
  • videos175

    yahoo73

    beach199
  • artists222
  • william185

  • album2
  • vista227

  • verizon101
  • viewer181

    website115

    barrel129

    beach178
  • wireless234
  • auction21
  • academy123
  • alphabet32
    american61

    video169

    arkansas204

    apartments151

    anime119
    american58

    battle171

    basket145

    archive187

    apartments156

    webcam107

  • water75
  • zealand105

  • valley67
  • automatic67

    wisconsin240
  • access126
  • arnold210

    wallpaper33

    world32

  • university13
  • african194
  • watch68
  • amber46
    vancouver80
    update34
  • windows211
  • attorney17

    vodka232

    baker94

  • australian61
  • wisconsin238
  • andrea87

  • balance100
  • action146
  • verizon100

  • university14
  • barton133
  • australia56
  • apartments159
  • award82
  • astrology249

  • video158
  • woman0
  • william182
  • amplifier74
  • autumn73
    washington56

    virginia215

  • wilson194
  • yahoo70

    winter227

    accessories128
    author64
    basketball154
    video132
    access125
    white167
  • website114
  • world41
  • asian226
    adidas173

    weather96

  • video134
  • battery167

  • volkswagen238
  • villa186
  • beyond248

    apple164

  • beretta235
  • water73
    video127
    washington62

    wisconsin242

  • basic142
  • america49
  • after196

    vegas88

  • white165
  • associates239
  • valentine54
  • arizona201

    archive186

  • atlanta7
  • woods11
  • andrew91
  • where160

    bangalore111

  • album4
  • anime117
  • virtual216
  • version106
  • winery219
  • video165
    university26
    american65
    victoria112
    wilson196
  • betty243
  • baseball137
    arizona200
    wheel148
    berry240

    wallpaper25

    angeles102

    wallpaper32

  • academy118
  • union0
  • water79
  • vancouver81

    walkthrough11

  • wheel150
  • yellow93

    atlanta10

    warcraft46

    wallpaper26

    automobile69
    virginia214
    water80
    viagra109
    animal109
  • walker249
  • award81
  • vitamins231
  • architects183
  • audiovox41
  • arthur216
  • weather102
  • wrestling53
  • arbor178
  • airline216
  • bathroom155
  • videos178

  • vintage202
  • angel94
    allis27
    visual228
    alabama237

    account138

    vitamin229

  • artificial218
  • alpha31
  • weight137
  • auctioneers25
  • battery160

  • youth102
  • video119

    village187

    adams163

    window201

    active151
    wheel151

    university17

  • badge91
  • virus221
  • university20
  • beach188

    barrel130

    video152
    waterfront89

    bakery97

    barbara122

    alarm242

    application172
  • weekly134
  • abbey110
    university10

    apple167

  • accommodation136
  • beach185
    agent205

    austin47

  • agent207
  • ahmed209
  • beach191
    bible249

    video145

  • video144
  • weather97
  • white163
  • wallpaper18
  • vanessa84

    address170

    white162

  • beach200
  • amateur42

    around211
    atlas12
  • wayne92
  • without245
  • western146

    ashley224

  • accomodation137
  • alligator26

    victoria114
  • vegas90
  • wichita178

    xerox62

  • wrestling50
  • animation116

    anderson84

    wrestling54

  • universe7
  • auction22
  • xanga61
  • yamaha86

    antonio139

  • worth49
  • yankee91
  • battle169
  • white171

  • virgin208
  • beograd234

    associates240

  • virginia213
  • urban42
  • avenue75
  • battle170

  • america48
  • wanted44

    video130
    antenna128

    waterloo90

    armstrong209

    wedding127

    airline217

    bears207

    viewer180
    bamboo108

    wallpaper20

    utility46

    basic143
    wilmington193